A stílusmagazin

Mr. & Ms.

Mikor már azt hitted minden rendben, egyszer csak lelépett

2017. január 31. - Kornelia Kovacsova

Attraktívak, sikeresek, viccesek és még szeretjük is őket. Az életünkből, azonban pont abban a pillanatban tűnnek el, amikor már szinte biztosak vagyunk abban, hogy megtaláltuk az igazit.

Míg mi nők romantikus szerelem után vágyakozunk, addig férfitársaink a hosszan tartó szabadság vezérei. Létezik – e arany középút? A párkapcsolatokat napjainkban egyre inkább a win-win stratégia jellemzi, ahol az egyik fél vagy a felek mindegyike úgy érzi, ha nem az ő álláspontja érvényesül, akkor veszített. Tudatosan vagy tudat alatt, de folyamatos manőverezésben vagyunk, ahol a hatásosság kerül a középpontba. Győzni akarunk, mindegy, hogy milyen áron.

2013072320112444.jpg

Például így: Péterünk egy-két alkalommal virággal a kezében tér haza, mi  pedig cserébe péntek vagy szombat esténként nem nézünk olyan morcosan és szívesebben engedjük el sörözni a barátaival. Stratégák lettünk, taktikázunk. A „klasszikus” párkapcsolati modell fulladozik, de mi, illetve ki ennek az oka?

Az okok egyike, hogy a férfiak egy része manapság egyszerűen nem akar megnősülni. Elmehetsz, találkozhatsz velük, egy-két randi, mosoly, csók, talán még a szex is jól sikerül, de cseppnyi jelét sem adhatod annak, hogy Te talán egy sima szexnél többet szeretnél. Ha ugyanis megcsúszol, előfordulhat, hogy ott abban a pillanatban láttad őt utoljára.

extase-nina-ricci-laetitia-casta-fb.jpg

 

Készülj fel, figyelj, fuss!

Belebotlani egy kalandorba, aki foggal-körömmel védekezik az ellen, hogy ő csak egy futó kaland miatt mosolyog kedvesen és keresi társaságod egyáltalán nem nehéz. Az első találkozások egyáltalán nem különböznek a klasszikus randevútól. Az első intő jelek akkor jelentkeznek, amikor férfitársunk már fél lábbal kifelé táncol a románcból. Bocsánatkérések sorozata, miért nem tudott jelentkezni vagy épp hirtelen miért lett túl nagy a távolság köztetek. Ezek a jelek, 100%-ban azt bizonyítják, hogy egy kapcsolatfüggőbe botlottál. Ezt követően még fel-felbukkan, persze akkor, amikor a legkevésbé számítasz rá.

"Amikor megismertem Pétert, nagyszerű embernek találtam. Órákon keresztül tudtunk beszélgetni, együtt nevetni, finomakat enni és a szex is szuper volt. Szinte repült az idő. Egy alkalommal, amikor együtt táncoltuk végig az estét, az éjszaka közepén átkarolt és mélyen a szembe nézett, majd azt mondta, ő ezt nem csinálhatja tovább. Ezt követően nem írt több üzenetet, egyre több volt a munkája, mindig talált kibúvót, és ha véletlenül összefutottunk mérhetetlen elzárkózás és zavar ült ki az arcára. Nem értettem mi történik, csak arra emlékszem, hogy kb. fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek, köztünk soha semminek nem lesz és nem is volt helye!”- emlékszik vissza Eszter.

Kiábrándító a valóság, hogy pont ezekben a férfiakban találjuk meg a vonzalomnak és intimitásnak azt a fokát, melyet addig másnál nem tapasztaltunk. Éppen ez az érzelem tud annyira a hatalmába keríteni, hogy hónapokkal a románc után is reménykedünk, talán meggondolta magát, talán rossz napja volt, talán átgondolja és minden folytatódik ott, ahol azon a bizonyos éjszakán abbahagytuk. A valóság, azonban teljesen más.

rivegauche8.jpg

A probléma gyökere, hogy többségünk férfiak és nők is, kapcsolatfüggők vagyunk. Ha végiggondoljuk ezt a szót, kapcsolatfüggő, megtaláljuk benne a feláldozás, az alárendelt, a vágy, a szeretet, a szerelem utáni éhség minden formáját.  Mi lehet az oka? A pszichológia szerint rossz szülői példa, rossz tapasztalat az előző párkapcsolatokból, vagy egyszerűen nem vagyunk készek a párkapcsolatra.

Figyelem, a következő okok nem pszichológustól származnak. Kíváncsi voltam a probléma valós okára, ezért bátorkodtam megkérdezni szingli férfitársaimat, akik már évek óta büszkén viselik a szingli titulust. Meglepett a véleményük!

"Mert kényelmes vagyok és szeretem, ha nyugalom van körülöttem. Szerintem, ti nők nagyon kaotikusak vagytok. Jól érzem magam így. Jól esik, ha munkából hazaérve a saját lakásom fogad. Éltem együtt nővel. Szerintem a nőknek egy csomó, felesleges dologra van szükségük az életben maradáshoz. Úgy tűnt, hogy a saját lakásomban nincs egy olyan hely, ami csak az enyém. Mindenhol női magazinok, kozmetikumok tömkelege, hajgumik, diétás joghurtok, sorozatok. Három kapcsolat után, melyekben egymást követően földönkívülinek érzetem magam a saját lakásomban, azt mondtam elég."

"Mert mindegyik megtervezte a saját életem. Már a harmadik randi után tudni akarták mit csinálok, hol vagyok. Persze, a kivel vagyok kérdés sem maradt el. Köszönöm, nem!"

"Mert egyszerűen nem hiszek a kapcsolatokban. Szerintem, a monogámia nem életszerű."

Képek forrása: pinterest.com; vogue.com, lareclame.fr

süti beállítások módosítása